| abstract
| - Negyven éve, 1933-ban született meg az I. Humanista Kiáltvány. Az azóta történt események fényében e korábbi dokumentum túlzottan optimistának tekinthető. A nácizmus megmutatta, milyen mélyre süllyedhet kegyetlenségében az ember. Más diktatórikus rendszerek anélkül nyomták el az emberi jogokat, hogy a nyomorúságnak véget vetettek volna. Az utóbbi évtizedek arra szolgáltattak bizonyítékot, hogy a béke nevében embertelen háborúkra kerülhet sor. Az egyes demokratikus államokban is megjelenő rendőrállam-kezdemények, a kiterjedt kormányzati kémkedés, a hatalommal való visszaélés különféle formái a katonai, a politikai és az ipari elitek részéről, valamint a továbbra is jelen lévő, erős rasszizmus mind arra figyelmeztet, hogy új, az eddigitől különböző társadalmi szemléletmódra van szükségünk. A különböző társadalmakban a nők és a kisebbségi csoportok egyenlő jogokat követelnek, s ez nemzedékünk egyik legnagyobb kihívása. A huszonegyedik század küszöbén azonban reményteli és pozitív jövőképre van szükségünk. Szükségünk van továbbá hitre, olyan hitre, mely arányban áll egyre növekvő tudásunkkal. Amikor választani kell a remény és a kétségbeesés között, a humanisták a II. Humanista Kiáltványban életigenlő és haladást szolgáló nyilatkozatot tesznek a bizonytalanság korszakában. Éppúgy, mint 1933-ban, a humanisták ma is úgy gondolják, hogy a hagyományos istenhit, különösen az imákat meghallgató Istenbe vetett hit, mely szerint Isten az emberekért él és gondoskodik róluk, meghallgatja és megérti imáikat, s képes cselekedni is hatásukra - bizonyítatlan és túlhaladott hit. A kritikátlanul elfogadott megváltás tana káros eszmének minősíthető, mert a földi élet utáni mennyország hamis reményével vezeti félre az embereket. Az ésszerűen gondolkodók a túlélés más eszközeit keresik. Azok, akik aláírják a II. Humanista Kiáltványt, tagadják, hogy kötelező hitvallásra esküdnének föl; egyéni nézeteiknek igen változatos módon adnak hangot. Ez a nyilatkozat egy jövőkép kialakítására tett kísérlet; olyan korszakban született, melyet az útkeresés jellemez és amely iránymutatást igényel. Társadalomelemzése egy közös vélemény kialakítására tett erőfeszítés eredménye. Helyét később újonnan kialakított és továbbfejlesztett nyilatkozatoknak kell elfoglalnia, ma azonban meggyőződésünk, hogy a humanizmus olyan alternatívát nyújt, amely szolgálni képes a jelen kor szükségleteit, s egyúttal vezetheti az emberiséget a jövő felé. - Paul Kurtz és Edwin H. Wilson (1973) A jövő század humanisztikus évszázad lehet, és annak is kell lennie. Tudatunkat elárasztják a drámai tudományos, technológiai, valamint az egyre gyorsuló társadalmi és politikai változások. Gyakorlatilag meghódítottuk bolygónkat, felderítettük a Holdat, legyőztük az utazás és a kommunikáció természetes határait. Új kor hajnalán állunk, készen arra, hogy még távolabb hatoljunk a világűrbe, s talán benépesíthetünk más bolygókat is. Bölcsen használt technológiánkkal szabályozhatjuk környezetünket, leküzdhetjük a szegénységet, jelentősen visszaszoríthatjuk a betegségeket, meghosszabbíthatjuk az emberéletet, beavatkozhatunk az emberi evolúció és a kulturális fejlődés menetébe, hatalmas új erőforrásokat foghatunk igába, és az emberiség számára felkínálhatjuk a gazdag és értelmes élet páratlan lehetőségét. A jövő ugyanakkor veszélyekkel teli. Miközben azt tanuljuk, hogyan alkalmazzuk a tudományos módszert a természetre és az emberi életre, kitártuk a kapukat a természet pusztítása, a túlnépesedés, az embertelen intézmények, a teljhatalmú elnyomás, valamint a nukleáris és biokémiai katasztrófák előtt. Az apokaliptikus jóslatok és a végítéletről szóló forgatókönyvek láttán kétségbeesésükben sokan menekülni kezdenek az értelemtől, s irracionális kultuszok, visszavonulást és befelé fordulást hirdető teológiák hívéül szegődnek. A hagyományos erkölcsi értékrendek és az újabb, irracionális kultuszok egyaránt csődöt mondanak a ma és a holnap égető szükségleteinek nyomása alatt. A régi dogmákat újakkal helyettesítő, hamis "reményteológiák" és a messianisztikus ideológiák nem képesek megbirkózni a világ valós tényeivel. Sokkal inkább elválasztják, semmint egyesítik az embereket. Az emberiség túléléséhez bátor, merész tettekre van szükség. A tudományos módszer alkalmazásait nem megtagadnunk kell, hanem kiterjesztenünk; az értelmet egyesítenünk kell az együttérzéssel, és új társadalmi és erkölcsi értékeket kell teremtenünk. A sok lehetséges jövőképpel tekintve döntenünk kell, hogy melyik felé törekedjünk. A végső cél minden egyes ember növekedési, fejlődési képességének kiteljesítése - nem csak a kiválasztott keveseké, hanem az emberiség egészéé. Csak a világért érzett közös felelősség és a globális cselekvés segíthet. A humanista szemlélet az emberek, az egyének kreativitására alapoz, és jövőképet, bátorságot ad számunkra a közös munkához. Ez a szemlélet hangsúlyozza azt a szerepet, amelyet az egyének játszhatnak saját környezetük alakításában. Az előttünk álló évtizedekben elszánt, tiszta gondolkodású férfiakra és nőkre van szükségünk, akik egymással együttműködve, akaraterejüket és értelmüket latba vetve munkálkodnak az elérni kívánt jövő alakításáért. A humanizmus képes megadni azt a célt és azt az ösztönző erőt, amelyet oly sokan keresnek; képes értelmet és jelentőséget adni az emberi életnek. Korunkban a humanizmusnak számos fajtája létezik. A naturalista humanizmus különféle változatai között tartjuk számon a tudományos, az etikai, a demokratikus, a vallási és a marxista humanizmust. A szabadgondolkodás, az ateizmus, az agnoszticizmus, a szkepticizmus, a deizmus, a racionalizmus, az etikai kultúrák és a liberális vallásosság mind a humanista tradíció örökösének vallja magát. A humanista tradíció szálai az ókori Kínában, Görögországban és Rómában gyökereznek, s a reneszánsz és a felvilágosodás eszmevilágán keresztül a modern világ tudományos forradalmáig vezetnek. De a teizmus puszta tagadásán alapuló nézetek nem azonosak a humanizmussal; ezekből a nézetekből ugyanis hiányzik az emberi fejlődés lehetőségeibe és ennek központi értékeibe vetett, pozitív hit iránti elkötelezettség. Ma a vallásos csoportosulások sok tagja is magáénak vallja a humanizmus alapelveit és hisz a humanizmus jövőjében. A humanizmus olyan, etikai tartalmú eszme, melynek segítségével felülemelkedhetünk megosztó különbözőségeinken, meghaladhatjuk a régi vallások hősként tisztelt személyiségeit, dogmatikus hitvallásait és szertartásaikat, avagy mindezek puszta tagadását. Elfogadunk egy sor közös alapelvet, amelyek együttes cselekvésünk alapjaiul szolgálhatnak. Ezek olyan pozitív alapelvek, amelyek korunk emberi állapotaira vonatkoznak, s egy világméretű, szekuláris társadalom képét vetítik előre. Mindezen okokból a következő, új Humanista Kiáltványt fogalmazzuk meg az emberiség jövője érdekében. Számunkra reményekkel teljes jövőkép, iránymutatás a túlélésre.
|
![[RDF Data]](/fct/images/sw-rdf-blue.png)