| rdfs:comment
| - Egy vadonatúj világ - itt, a szomszédban! A rejtélyes Feltételezettek faja hozta létre, és kötötte össze a Földdel. Építményük, az Átjáró lehetővé teszi, hogy az emberiség meghódítsa ezt, a külön az ő kedvéért létrehozott bolygót. A telepesek birtokba is veszik a szárazföldeket, hogy használják, sőt kihasználják az ölükbe hullott kincseket.
- A Tengely az Aztechnology kísérlete arra, hogy földkörüli pályára állítson egy platformot. 2048-ban nyitották meg, de már akkor problémák voltak, és 2050-ben egy hatalmas rendszerhiba után evakuálták. Az Aztechnology több szuborbitális hordozót is bérelt a SeaTec Internationaltől, hogy lehozza a személyzetet. Az összegyűlt kis flottát a Federated Boeing hordozórakétái támogatták, és három felszállás után 12 órás rekordidő alatt evakuálták a Tengelyt, így mindössze negyvennyolc áldozatot követelt csak a több mint négy órás út.
|
| abstract
| - Egy vadonatúj világ - itt, a szomszédban! A rejtélyes Feltételezettek faja hozta létre, és kötötte össze a Földdel. Építményük, az Átjáró lehetővé teszi, hogy az emberiség meghódítsa ezt, a külön az ő kedvéért létrehozott bolygót. A telepesek birtokba is veszik a szárazföldeket, hogy használják, sőt kihasználják az ölükbe hullott kincseket. Lise Adams tizenkét évvel korábban eltűnt apja után nyomoz. Török Findley világcsavargó ex-matróz. Kettőjüket egy üstököspor-eső hozza össze, amely meglepő módon apró gépezetekkel szórja tele a bolygót. Most Lise, Török, egy marsi nő és egy fiú, akit arra szántak, hogy fölvegye a kapcsolatot a Feltételezettekkel, a sivatag egy pontja felé igyekeznek, mely a hírek szerint hirtelen szörnyen idegenné vált... És rá kell döbbenniük, hogy valaki már megint manipulálja az időt.
- A Tengely az Aztechnology kísérlete arra, hogy földkörüli pályára állítson egy platformot. 2048-ban nyitották meg, de már akkor problémák voltak, és 2050-ben egy hatalmas rendszerhiba után evakuálták. Az Aztechnology több szuborbitális hordozót is bérelt a SeaTec Internationaltől, hogy lehozza a személyzetet. Az összegyűlt kis flottát a Federated Boeing hordozórakétái támogatták, és három felszállás után 12 órás rekordidő alatt evakuálták a Tengelyt, így mindössze negyvennyolc áldozatot követelt csak a több mint négy órás út. Mivel ez drasztikusan visszavetette az Aztechnology tevékenységét, azóta a Tengelyt csak a hagyományos kapacitása harmadán működtetik. Jelenleg a Shibata Construction and Engineering vezeti a Tengely műveleteit, és a repüléseket. Maga az Aztechnology a hidroponikus mezőgazdasági technikákra koncentrál, mellyel földkörüli pályán termesztenek növényeket. Az egyetlen más cég, ami tevékenyen jelen van a Tengelyen, az az Universal Omnitech, ami a zéró gravitációs biotechnológiai kutatásai egy részét végzi itt.
|