About: dbkwik:resource/7CRAh6bziM3QNoiDRA2utA==   Sponge Permalink

An Entity of Type : owl:Thing, within Data Space : 134.155.108.49:8890 associated with source dataset(s)

AttributesValues
rdfs:label
  • Michael John Harrison
rdfs:comment
  • Angol író, 1945-ben született. Az angol újhullám kibontakozásával egy időben kezdett publikálni, az irányzat vezető folyóiratában, a New Worldsben. A Michael Moorcock szerkesztésében megjelenő magazin vásárolta meg első novelláját 1968-ban. Harrison hamarosan már kritikákkal is jelentkezett, majd rövid időre maga is a szerkesztők sorába állt. Első regénye, a világégés utáni Angliában játszódó The Committed Men 1971-ben látott napvilágot, a másodikkal pedig útjára indította leghíresebb sorozatát, a Viriconium-ciklust. A The Pastel City a nagyon távoli jövő haldokló Földjét mutatja be, ahol a tudomány és a technika vívmányai a feledés ködébe vesznek, és a hősök egyfajta poszt-apokaliptikus fantasy-környezetben próbálnak boldogulni, amely azonban minden mágiától mentes. A – terveink szerint h
dcterms:subject
abstract
  • Angol író, 1945-ben született. Az angol újhullám kibontakozásával egy időben kezdett publikálni, az irányzat vezető folyóiratában, a New Worldsben. A Michael Moorcock szerkesztésében megjelenő magazin vásárolta meg első novelláját 1968-ban. Harrison hamarosan már kritikákkal is jelentkezett, majd rövid időre maga is a szerkesztők sorába állt. Első regénye, a világégés utáni Angliában játszódó The Committed Men 1971-ben látott napvilágot, a másodikkal pedig útjára indította leghíresebb sorozatát, a Viriconium-ciklust. A The Pastel City a nagyon távoli jövő haldokló Földjét mutatja be, ahol a tudomány és a technika vívmányai a feledés ködébe vesznek, és a hősök egyfajta poszt-apokaliptikus fantasy-környezetben próbálnak boldogulni, amely azonban minden mágiától mentes. A – terveink szerint hamarosan a magyar olvasók elé kerülő – ciklus jelenleg három regényből és egy novelláskötetből áll. Harrison azonban nem csak SF-et ír. Szenvedélyéből, a sziklamászásból is születtek kötetek, egy díjnyertes regény és egy életrajzi mű. Néhány éve kritikái szintén megjelentek egybegyűjtve. Saját novelláinak képregény-adaptációiban is közreműködött. Nem idegenkedik a közös munkáktól, pályája elején Moorcock Jerry Cornelius-univerzumába írt novellákat, Jane Johnsonnal közösen pedig az ezredfordulón egész trilógiát vetettek papírra állatszereplős fantasy-történetekből. Az igazi ismertséget azonban a 2002-es Fény hozta meg számára, melyet Arthur C. Clarke-díjra jelöltek, valamint nemrég megjelent folytatása, a Nova Swing (2006), ami már el is nyerte mind a Clarke-ot, mind pedig a Philip K. Dick-díjat. Kategória: Írók
Alternative Linked Data Views: ODE     Raw Data in: CXML | CSV | RDF ( N-Triples N3/Turtle JSON XML ) | OData ( Atom JSON ) | Microdata ( JSON HTML) | JSON-LD    About   
This material is Open Knowledge   W3C Semantic Web Technology [RDF Data] Valid XHTML + RDFa
OpenLink Virtuoso version 07.20.3217, on Linux (x86_64-pc-linux-gnu), Standard Edition
Data on this page belongs to its respective rights holders.
Virtuoso Faceted Browser Copyright © 2009-2012 OpenLink Software