| abstract
| - Teresa Schneider: Küzdelem a kamat nélküli pénzrendszerért - Margrit Kennedy portréja Amikor Margrit Kennedy körúton van Japánban, és előadásokat tart alternatív pénzrendszerekről, mindenütt jól ismerik. Először nem is tudta megmagyarázni váratlan népszerűségét, de aztán eszébe jutott az a japán forgatócsoport, amely nem sokkal Michael Ende író halála után érkezett hozzá,soa dokumentumfilmből szerzett tudomást a híres íróról – és arról a szerepről, amelyet o maga játszik az említett filmben. Így aztán megértette: „A japán emberek Momót látják bennem.” Momo? Aki leül a 72 éves, elegánsan öltözött Margrit Kennedyvel szemben, első pillantásra semmiféle hasonlatosságot nem fedez föl Michael Ende regényének hősével, azzal a koromfekete hajú kislánnyal, aki elnyűtt férfizakót visel, s egy amfiteátrum romjai között tanyázik. És mégis van valami, ami összeköti kettőjüket. „Egyetlen könyv sem teszi kézzelfoghatóbbá életem témáját, mint a Momo”, mondja Kennedy az irodájában, amely egy Hannoverhez közeli ökofaluban, Steyerbergben található. Az építészprofesszor asszony harminc éve támogatja azt a mozgalmat, amely új pénzrendszert akar. Meggyőződése szerint „a pénznek áramolnia kell, egyformán kell szolgálnia mindenkit, nem pedig a gazdagokat kell még gazdagabbá tennie a kamatok révén”. Olyan gondolat ez, amely Michael Ende fejében is megfordult, amikor a Momót írta, azoknak a „szürke uraknak” a történetét, akik ellopják az emberek idejét, és titkos bankszámlákon befagyasztják azt. Amikor azt kérdezem, mi a legnagyobb hasonlóság Momo és közte, Margrit Kennedy mosollyal reagál: „Az a képességünk, hogy megkérdőjelezzük azt, ami látszólag magától értetődő.” Az önálló gondolkodás élvezete és a szokatlan eszmékhez való bátorság már fiatal építész korában megmutatkozott: 37 évesen azzal a tézissel provokálta szakmáját, hogy a nők másképpen terveznek épületet, mint a férfiak. Később férjével, az ír származású, szintén építész Declan Kennedyvel együtt a fősodorral szembeszállva küzdött az ökologikus építkezés víziójáért. Abban az időben gyakran hallhatott ilyen mondatokat: „Nem éri meg! Nincs értelme! Nem fizetődik ki!” Az építésznő kezdi sejteni: „Pénzrendszerünk nem az embereket vagy a környezetünket szolgálja, hanem csupán egyetlen célt: hogy valakik még több pénzt csináljanak a pénzből.” Negyvenkét éves, amikor először hallja előadni a szabad pénz teoretikusát, Helmut Creutzot, és az előadás lebilincseli: „Megértettem, hogy pénzrendszerünk döntő szerkezeti hibája a kamat.” Akkori fölismerését ma így magyarázza: „A pénzvagyon mindig exponenciálisan no a kamat és a kamatos kamat révén. Ezért idővel egyre nagyobb szakadék támad a gazdaság és a pénzértékek között, így aztán rendszeresen spekulációs luftballonok és válságok következnek be. Csak 1970 és 2007 között 127 bankválság, 326 valutaválság és 64 államadósság-válság volt.” Margrit Kennedy hangsúlyozza, hogy Németországban csak a népesség leggazdagabb 10%-a húz hasznot a kamatokból, a többiek viszont valamennyien ráfizetnek az árakba és az adókba rejtett kamatok miatt. „Pénzrendszerünk olyan, mint egy gigantikus polip, amely kiszipolyozza a föld szegényeit.” Az az összeg, amely a gazdag kisebbség zsebébe vándorol, csak Németországban 600 millió euróra rúg – naponta! A kamat a fő oka a növekvő egyenlőtlenségnek és a válságoknak: Helmut Creutz által találja meg Margrit Kennedy azt a puzzle-darabot, amely sokáig hiányzott neki. „Ennek ellenére további fél évre volt szükségem ahhoz, hogy biztos legyek abban: amit ott néhány perc alatt megértettem, valóban helytálló.” Az építésznő bizonytalankodott, vajon képes lesz-e megbirkózni a pénzügyi témákkal. „Hiszen nem voltam szakértő”, mondja. Férjével együtt nem sokkal korábban költözött Steyerbergbe, hogy közösen váltsák valóra egyik álmukat: permakultúra-projekttel akarják bebizonyítani, hogy a természetközeli körfolyamatok sikerrel járnak a mezőgazdaságban. Így aztán további öt évig tart, amíg Margrit Kennedy terjeszteni kezdi a pénzzel kapcsolatos gondolatait: egyik szabadsága idején mindössze négy nap alatt megírja első könyvét, amelynek címe: Kamat és infláció nélküli pénz, s amelyet azóta 24 nyelvre fordítottak le. Margrit Kennedy azonban régóta ugyanazt tapasztalja, mint Momo és barátai, akik kudarcot vallottak, amikor megpróbálták felvilágosítani a felnőtteket az időtolvajok szándékairól: „A fejekben lévő korlátok tartanak vissza minket attól, hogy megváltoztassuk a pénzrendszerünket”, mondja homlokát ráncolva. Amikor a pénzről van szó, messzemenően a félelem és a tudatlanság uralkodik, s a pénz még mindig tabutéma: „Arra akarom bátorítani az embereket, hogy kitörjenek a megszokott gondolkodás börtönéből!” De hogyan működhet egyáltalán egy pénzrendszer a kamat nélkül? Lesznek-e még egyáltalán olyanok, akik készek kölcsön adni a pénzüket? „Természetesen”, mondja Margrit Kennedy, és az 1930-ban elhunyt közgazdász, Silvio Gesell egyik javaslatára utal: ebben a modellben a fizetőeszközökre kirótt használati illeték váltja föl a kamatokat. Ez azt jelenti: Minél hosszabb ideig tart valaki készpénzt vagy banki vagyont, az annál többet veszít az értékéből. Aki viszont hosszú lejárattal takarékbetétbe helyezi a pénzét, az sem kamatot nem kap, sem veszteség nem éri. „Mert ha nincs kamat, akkor infláció sincs”, vallja Margrit Kennedy, szemben némely közgazdászokkal. Az alternatív pénzrendszerek példájaként elsőként a japán Fureai-Kippu-rendszert nevezi meg Margrit Kennedy: ebben fiatalabb emberek idősebbeket gondoznak, s az állam jóváírja nekik a ráfordított órákat, majd megemlíti a svájci párhuzamos valutát, a WIR-t, amelyet már 60 000 kis-és középvállalkozás használ, valamint a svéd JAK-Bankot, amely 1965 óta nyújt kamatmentes hiteleket. A gazdasággal foglalkozó professzorok többsége azonban nem vesz tudomást erről a koncepcióról. Margrit Kennedynek meggyőződése: a szakemberek egyszerűen nincsenek abban a helyzetben, hogy elképzeljenek egy kamat nélküli világot. „Viszont nagyon is jó társaságban vagyok a nézeteimmel”, mondja vigyorogva, „hiszen végtére is Mózestol kezdve Jézuson és Mohameden át Lutherig és Zwingliig minden vallási vezető elítélte a kamatot”. Annak kutatására, hogy a kiegészítő valuták mennyiben járulhatnak hozzá a jelenlegi problémák megoldásához, Margrit Kennedy 2003-ban megalapította a MonNetA Egyesületet. Az internet segítségével beszéli meg elképzeléseit az egész világon szétszórt, hasonló nézeten lévő emberekkel. „A 2008-as pénzügyi válság óta az emberek hirtelen odafigyelnek ránk, s ez reményt kelt bennem”, mondja. Azt, hogy nem közgazdász, Margrit Kennedy ma már előnyként könyveli el. S ezzel nincs egyedül. Michael Ende sem akarta a szakértőkre hagyni, hogy elgondolkodjanak a pénzről. Momo c. regényében fölteszi a kérdést: „És mit számít, hogy mindez benne van-e egy tudós könyvben, vagy sem? Mert ki mondja meg nektek, hogy a tudós könyvek történetei szintén nem pusztán kitalációk-e, csak talán senki sem tudja már ezt!?”
|
![[RDF Data]](/fct/images/sw-rdf-blue.png)