| abstract
| - William Gibson was a researcher with detailed knowledge about the truth of las plagas and the effects as well as the Licker bio-weapon. He uploaded his analysis of the creatures shortly before being killed by one.
- William Ford Gibson 1948. március 17-én, a Dél-Karolinai Conway-ben született. Egyetlen fia volt egy élelmes vállalkozónak, aki annak az Oak Ridge-i gyár építésén gazdagodott meg, ahol kifejlesztették az első atombombát. Miután anyja megözvegyült, a család egy Virgina hegyeiben lévő kisvárosba költözött, ám Gibson iskolába egy arizonai internátusba járt. Falta a sci-fi regényeket, imádta Alfred Bester, William Burroughs, J. G. Ballard írásait. 19 évesen elhagyta az Egyesült Államokat és a sorozás elől Kanadába menekült pár társával együtt. 1972-től Vancouverben él feleségével és két gyermekével. Gibson akkor kezdett el a science fictionnel foglalkozni, amikor a University of British Columbiá-ra járt angol szakra, ahol 1977-ben szerzett diplomát. Ebben az évben jelent meg első novellája, Egy hologramrózsa szilánkjai címen. Gibson nem szeretett volna író lenni, eleinte csak a sci-fi, mint kutatási téma érdekelte. A főiskolán ismerkedett meg Thomas Pynchon és Philip K. Dick műveivel, amelyek hatására kezdett el írni. Saját bevallása szerint nagyon lassan ír, egy novella megírása nála három hónapot jelent. Következő novellája négy évvel később jelenik meg az Omni Magazine hasábjain. A Gernsback-kontinuum rögtön egy kisebb hírnevet teremt számára, a remekbe szabott írásról tömérdek elemzés, cikk született megjelenése óta. Abban az évben még három novella jelent meg tőle, a Hátország, a New Rose Hotel, és a Johnny Mnemonic, egy évvel később újabb novellája jelenik meg, az Izzó króm. Ezeket, és még pár korai novelláját az itthon is megjelent Izzó króm című novelláskötetbe gyűjtötte össze, amely 1986-ban jelent meg. A gyűjteményben található írásokban már fel lehet fedezni azokat az elemeket, amelyek később mindörökre Gibson nevével forrtak egybe. A lerobbant nagyvárosok, a nagyvállalatok mindenhatósága, az információ birtoklásának mindennél nagyobb vágya, a kibertér, olyan elemek, amelyeket Gibson az akkori jelen, a nyolcvanas évek továbbgondolásával hozott létre. A kibertér keletkezéséről így mesél: „A Granville Streeten, Vancouver külvárosában sétáltam, és bekukkantottam egy játékterembe. A gyerekek feszült testtartása elárulta, hogy teljesen megbabonázta őket a játék. Olyan volt az egész, mint egy Pynchon-regény egyik zárt rendszere: olyan visszacsatolási hurok, melyben a fotonok a képernyőről a gyerekek szemébe vándorolnak; az impulzusra a gyerekek testének neuronjai, végül megint a számítógép elektronjai reagálnak. Ezek a kölykök hittek a számítógépek kivetítette világban. Számítógéppel foglalkozó ismerőseim mintha hinnének abban, hogy valahol a képernyő mögött létezik egy valós tér, amelyet látni nem, csak érezni lehet.” A következő fontos állomás az orwelli esztendő, 1984. Gibson ekkor kap megbízást egy regény írására három hónap alatt. Az addig csak novellákat író Gibson kétségbe esik, mindig úgy érzi, hogy a regénye ellaposodik, ezért minden írói eszközt bevet, hogy fenntartsa az olvasó figyelmét. Az eredmény megváltoztatta az egész science fiction irodalmat. A Neurománc a megjelenése évében három díjat is besöpört, elnyerte a Hugo-, a Nebula, és a Philip K. Dick-díjat. Hatalmas közönségsiker, ám néhány kritikus nem értette Gibsont. Brian W. Aldiss is negatívan nyilatkozik a könyvről, szerinte egy olyan világban, mint amiben játszódik a regény nem is lehetne élni. Ám a kritikák ellenére a Neurománc megváltoztatta a sci-fi addigi arculatát. A csillogó űrbázisokról a mocskos nagyvárosokba helyezte a sztorit, az ember hatalmas ereje helyett a gépek hatalmas erejéről, és az emberek gyengeségéről, értéktelenségéről beszélt. Gibson a Neurománc írásakor nagyon sok mindenre támaszkodott. A regény Chiba City-je Dashiell Hammett és Raymond Chandler hard-boiled krimijeit idézi, a kiber-beültetésekkel szaladgáló konzolcowboyok a kis játékgépekkel játszó srácokból születtek meg, mígnem a leírásokat Ridley Scott kultikus filmje, a Blade Runner ihlette. Gibson érezte a nyolcvanas évek lüktetését, a klip- és popkultúrát, a japán gazdasági csodát, a hangos punkot és a szintipopot. Ezekből pedig egy olyan erős keveréket hozott létre, amilyet még soha sem látott senki. Jon Courtenay Grimwood fogalmazta meg jól: kortárs regény, maximumra tekert potméterekkel. A Neurománcban Gibson nagyon sok számítástechnikai kifejezést használt, amelyeket ő talált ki. Azóta azok a kifejezések beépültek a technikai szakzsargonba. A regényben nagyon sok szleng kifejezés található, Gibson ezeket különböző helyekről szedte, egy torontói biciklisklubtól kezdve egy részeg mentősig, akinek a flatline kifejezést köszönheti. Soha nem értett a számítógépekhez, a Neurománc sem szövegszerkesztőn készült, hanem egy 1939-es Remington írógépből tört elő. Erről így nyilatkozik a szerző: „A számítógépnek nem a technikai oldala érdekelt, hanem az, hogy miként jelenik meg a nyelvben. Könyveimben a számítógépek első megközelítésben egyszerűen az emberi memória metaforái: kíváncsi vagyok, miért és hogyan működik a memória, hogyan határozza meg, kik vagy mik vagyunk, és hogy hogyan tudunk a segítségével bizonyos dolgokat jelenvalóvá tenni. Mikor a Neurománcot írtam, csodálatos volt, ahogy kérdéseim a számítógép metaforájává álltak össze. Később lett csak saját számítógépem, amelyben felfedeztem a meghajtó masinát - azt a kis pörgettyűt. Pedig én egy egzotikus, kristályszerű képződményre számítottam, olyasmire, mint a cybertérdeck, és akkor tessék, kaptam egy Viktória korabeli ócskaságot, amely úgy recsegett, mint egy öreg magnó. Ez a recsegés megszüntette a misztikumot; semmi izgalmasat nem láttam többé a számítógépben. Szóval a tudatlanságom tette lehetővé, hogy romantizáljam a számítógépet.” Persze azóta Gibson megbarátkozott a technikával, hiszen tavaly még blogot is írt, amely még mindig elérhető az interneten. Egyetlen verse, az apjának emléket állító Agrippa, pedig egy floppy-lemezen terjedt, és olvasás után törlődött. Két évvel később, 1986-ban jelent meg a Számláló Nullára című könyv, amely a Neurománc világában játszódik. Gibson ezzel létrehozta a Sprawl-trilógiát, amelynek utolsó tagja, a Mona Lisa Overdrive 1988-ban jelent meg. 1991-ben barátjával, Bruce Sterling-gel közösen írta meg A gépezet című vaskos regényét, amellyel elsőként tette igazán népszerűvé a steampunk irányzatot. A regény azt a kérdést teszi fel, hogy mi lett volna, ha a viktoriánus korban Charles Babbage befejezi az általa tervezett számítógépet. 1993-ban kezdett bele a Híd-trilógiába, amely húsz évvel a Neurománc világa előtt játszódik. A környezet még nem annyira ellenséges, ám már jól körvonalazódnak a későbbi elemek. A trilógia első kötete a Virtuálfény (1993), ezt követi az Idoru (1996), és a nemrégiben hazánkban is megjelent kötet, A Holnap tegnapja (1999). Gibson négy évvel később jelentette meg a már nem SF Blue Ant trilógia első kötetét, a Trendvadászt. A történet a jelenükben játszódik, egy évvel a szeptember 11-ei terrortámadás után. A Londonban, Tokióban és Oroszországban játszódó történet főhőse Cayce Pollard, akinek feladatul adják, hogy nézzen utána egy interneten terjedő filmnek. Miután a lakását kirabolják, feltörik a számítógépét, Cayce úgy érzi, hogy itt többről van szó, mint egy egyszerű filmről. Legutóbbi regénye az Árnyvilág már magyarul is olvasható. Gibson nem csak regények írásával foglalkozik. 1989 óta több magazin állandó munkatársa, esszéket, tárcákat ír többek között a híres Wired-nek vagy a Rolling Stone-nak. Írt egy-két együttesnek dalszövegeket is, előszót és hátoldali ajánlót írt pár könyvhöz (például Iain M. Banks Játékmesteréhez). 1988 óta foglalkozik forgatókönyv-írással, akkor az Alien 3 forgatókönyvét írta meg. 1995-ben Johnny Mnemonic című novelláját írta át az ezüst vászonra, Tom Maddox-szal közösen pedig két X-akták epizódot írtak. Műveit viszonylag hamar felfedezte a szórakoztatóipar, 1988-ban számítógépes játék készült a Neurománcból. Egy évvel később képregény formájában született újra. 1994-ben hangoskönyvként adaptálták a Virtuálfényt. 1995-ben egy tévéfilm készült a Gernsback-kontinuum alapján, és a Hátországból is képregényt csináltak. Ugyanabban az évben indult be a Johnny Mnemonic-hiszti. 1995-ben Robert Longo rendezett belőle egy középszerű filmet, Keanu Reeves főszereplésével. Kapcsolt termékek egész sora jött ki: JM számítógépes játék, JM hangoskönyv, Terry Bisson regényt írt a film alapján, és JM flippert gyártottak. A film viszont megérdemelten megbukott. Egyesek szerint ezzel a filmmel halt meg teljesen a cyberpunk, holott voltak benne jó részek is, ám a túlságosan hollywoodi és logikátlan vég, a gyenge színészi alakítások teljesen tönkretették a filmet. 1998 a következő állomás, amikor is a művészfilmes Abel Ferrara vitte filmre Gibson New Rose Hotel című novelláját, Willem Dafoe és Christopher Walken főszereplésével. Ez a film is igencsak megosztja a rajongókat, van aki szörnyűnek tartja, egyesek szerint pedig a legjobb cyberpunk film. Mindenesetre ez is hatalmas anyagi bukás volt, és egyik szereplő hírnevének sem tett jót. Lassan már négy éve, hogy kering a hír, miszerint megfilmesítik a Neurománcot. A rendező is megvan hozzá, a kliprendező Chris Cunningham, a forgatókönyvet maga Gibson írta meg (amely elérhető az interneten), ám a dolog már nagyon régóta áll, a hivatalos honlap is bezárta kapuit. Eddig még nem tudni, hogy mi lesz a sorsa, rajongók millió bizakodnak még mindig. William Gibson szó szerint berobbant a sci-fi életbe, és örökre megváltoztatta. Számítógépes kifejezések nagy hányada az ő fejéből pattant ki, remekül értette a jelenjét, hogy megjósolhassa a jövőt, amelyből sok minden be is jött. Irodalmi tanulmányait saját javára fordította, a megismert írói eszköztárakat összevegyítette, és egy teljesen újat hozott létre belőlük. Megkerülhetetlen lett az irodalomban, műveit egyetemeken tanítják, újságok versengenek írásaiért. ő maga pedig otthon ül Vancouverben, új regényén dolgozva, és reméli, hogy sosem jön el az a kor amit ő maga álmodott meg. És még mindig szívesebben dolgozik régi írógépével, mint vadonatúj számítógépével.
- One of the mixed drinks available from Orion's Belt, along with Asimov Cocktail, Fuzzy Toejam and Uvula Spritzer.
- Gibson has been called the "noir prophet" of the cyberpunk subgenre. Gibson coined the term "cyberspace" in his short story "Burning Chrome" and later popularized the concept in his debut novel, Neuromancer. In envisaging cyberspace, Gibson created an iconography for the information age before the ubiquity of the Internet in the 1990s. He is also credited with predicting the rise of reality television and with establishing the conceptual foundations for the rapid growth of virtual environments such as video games and the World Wide Web.
- Dyskusja na Forum DS o wypowiedzi Gibsona o Shadowrunie:
- William James "Bill, Billy" Gibson (April 22, 1927 – August 29, 2006) was a Canadian ice hockey player. He was born in Lethbridge, Alberta. Gibson won a gold medal at the 1952 Winter Olympics. During the tournament, he scored 15 goals and 7 assists in 8 games, making him the top scorer.
- Very influential novelist. Named the concept of Cyberspace. Created a new type of romantic novel out of dystopic hypertechnological themes. A "neu romancer."
- Mit "Neuromancer" gewann William Gibson sämtliche SF-Preise, den NEBULA AWARD, den HUGO GERNSBACK AWARD, den LOCUS AWARD und den PHILIP K. DICK AWARD, und er fand höchstes Lob in der Kritik, weit über den Umkreis der SF hinaus.
- He is a key figure in the cyberpunk science fiction subgenre. Neuromancer is a classic in that classification because it contains all the elements of it: computers, hackers, alienation and crime.
- William Gibson is a writer who worked on The X-Files.
|
![[RDF Data]](/fct/images/sw-rdf-blue.png)