| abstract
| - [[en:]] Állampolgársága: Alcsoport: Rendeltetése: - Komponens: - Első Megjelenés: - Jellemzése: - Képességei: - Gyenge Pontja: -
- thumb|294pxA méreg egy elég elterjedt és hatásos fegyver.
- Méreg – Kikimórok, óriás százlábúak, baziliszkuszok és kukorixok testében található meg.
- Alice óvatosan vezette a kocsit. A hegyi szerpentint alig látta az éjszakában, a reflektorok ködfoltokba ütköztek, a kanyarokban kénytelen volt lassítani. De az asszony nem félt, jól ismerte az utat. Mióta Bobbal kiköltöztek a városból a kis hegyi faluba, ahol csodálatos volt a nyár és az ősz - télen bánták csak a cserét. Mint most is. Két napja már nem havazott de az utat szegélyező hegyoldalakat most ís vastagon fedte a fehér takaró. Néha szembejött egy-egy autó; a vezetőik Alice-hoz hasonlóan lassan "tapogatták" az utat. December 31-e volt. A filmgyárban, ahol Alice az egyik rendező asszisztense volt, ma is este nyolcig tartottak a felvételek. A kellékesek fogukat csikorgatták; a műszakiak közül többen tüntően nézték az órájukat. Végre a rendező befejezte - mint megjegyezte - az idei utolsó felvételt, és szélnek eresztette a stábot. Alice tudta, nem késik el. Bob azt ígérte, megvárja otthon. Együtt mennek el egy vidám társaságba, ahol nagyobbrészt szintén filmesek lesznek. Ott éri majd őket az éjfél. Bob kezdő producerként szintén a szakmában dolgozik de az ő stábjuknak ma nem volt forgatása. Drága Bob! - érzékenyült el a fiatalasszony. Annak idején az apja ellenezte a házasságukat. Gazdag ember volt, és nem látta szívesen ezt a "senkiházit". Féltette tőle a lányát, nem szívesen adta oda Bobnak a nagy hozományt. Ebbő1 vették a falusi házat, a két kocsit, ebből mentek nászútra Afrikába, és tulajdonképpen Bob kis produceri vállalkozása is Alice hozományából lett. Apja, mielőtt megkedvelhette volna Bobot, váratlanul meghalt. Azt mondták, a szíve vitte el. Szegény papa! A kocsi ekkor ért az utolsó kanyarba. Alice a nyelve hegyét is kidugta igyekezetében, örült, hogy a kerekek jól tapadnak az aszfalthoz. Most lefelé haladt, és odalent s ködön át is feltűntek a falu fényei. Sok ház ki volt világítva az ünnep miatt, havas kertekben, garázsok előtt férfiak mozdultak, talán a tűzijátékokat szerelték. Mindenki készül a szilveszter éjszakai bulira..! Alice a műszerfalon zölden csillanó órára pillantott. Kilenc óra múlott, negyed tízre otthon lesz. Bob talán még nem türelmetlen? Így is korábban jön, mint hitték! Amikor meglátta a fenyők között álló kis házat, pajkos ötlete támadt. Nem hajt be az udvarra, a főbejárat elé. Meglepi Bobot! Így is lett. Csöndesen kattintotta be a kocsi ajtaját, a jelképes sövényt átlépve a kis kert szélén át közelítette meg a házat. A hátsó ajtó - mint mindig - most sem volt kulcsra zárva, ha itthon voltak. Alice csöndesen beosont és már előre kuncogott magában, milyen képet vág majd Bob, ha váratlanul ráköszön... De erre nem került sor. Bob a nappaliban hangosan beszélt valakivel. Csak nem vendégek jöttek? Alice egyetlen idegen autót sem látott a ház előtt. Az asszony kíváncsian belesett a nappaliba. Bob a függöny előtt állt, háttal az ajtónak: fülén a telefonkagyló, szeme talán azt leste, mikor fordul be az udvarba egy fényszórópár. Közben beszélt: - ...nem, drágám, Lucy, nekem csak te kellesz, senki más, érted? És még ma be is bizonyítom, hogy csak téged szeretlek, egyetlenem... Alice torkán akadt a szó. A vidám kiáltás, a pajkos évődés. Lucy..? Az a szőke dög! Alice eddig azt hitte, az ő barátnője. Hát úgy látszik, kígyót melengetett a keblén. Lucy a nagy szájával, vaskos combjával, kihívó pillantásaival... elvette tőle Bobot? Jeges ár emelkedett Alice testében, elszorította a szívét, az agyát. Közben Bob folytatta: - ...Igen, ma este mi is odamegyünk. A szert Alice italába keverem. Ne félj, nagyon gyorsan hat. És a boncolás sem mutatja ki. Hát persze hogy kipróbáltam már, Lucy. Mit gondolsz, az apósom hogyan halt meg? Túl sokat akadékoskodott, beleszólt abba is, hogyan használom fel a pénzét... Alice néma fájdalomkiáltása az égbe szárnyalt. Apa..! Hát így haltál meg? Fekete hegy zuhant rá, szinte lélegezni se hagyta. Körmei tenyerébe mélyedtek, vérig. Bob! A férfinak szeretője van! Alice, mintha nagyon mélyről bukkant volna fel, alig kapott levegőt. A szívébe hasított, hogy minden elveszett! Bob nincs többé, és ez a ház sem az már, ami volt. Nem a szerelem fészke, nem adhatja az összetartozás örömét.. Alice-t túl sok csapás érte egyetlen perc alatt, alig kapott levegőt. Mint aki lékbe esett, felmerülne, de mindenütt csak áttetsző, szürkészöld falba ütközik, és fogy az oxigénje... A férfi még beszélt: - ...az újév a miénk lesz, drágám! Holnap reggel már... már nem lesz akadálya a boldogságunknak! Alice könnyeit nyelve ment a hátsó ajtó felé. Alig volt tudatában, mit csinál, és miért. Csak egy ösztöne dolgozott: amelyik védte őt. Nem Bob nem veheti észre, hogy itt volt, semmiképpen sem...! Alice a kertben végig az árnyékban haladt, a sövény is rejtette. Az autó hideg fémkilincse - akár egy elektromos ütés - felrázta. Beült a kocsiba és gondolkodott. A bosszú volt az egyetlen dolog, amely vággyá nőtt benne. Most nem akart mást, csak ezt. Bármit, ami lecsillapíthatná félelmetes haragját és csalódottságát. Bobot elvette, magához ragadta egy idegen nő. Összeomlott hát minden! Alice-nak nem volt ereje azon töprengeni, mihez kezd ezután. Milyen lesz az élete... Bob nélkül. Bob nélkül. Csak egyre vágyott, fogcsikorgatva, teste és lelke egész erejével: bosszút állni! Könyörtelenül megbüntetni az árulót, a csalót, azt a percek alatt senkivé törpült alakot, aki még egy órával ezelőtt is maga volt az isten, Alice istene! Két keze ökölbe szorult, lázasan töprengett. Végre fellélegzett. Tudta, mi a teendő. Máris könnyebb volt elviselni a szörnyű tudatot, hogy ma, szilveszter éjszakáján kell átélnie élete két legnagyobb csapását. Az egyik Bob árulása, a másik az, amire ez a gyilkos kényszeríti őt... De Alice csak egy pillanatig utálta önmagát, aztán döntött. Márpedig ha ő egyszer elhatározott valamit, senki sem állíthatta meg. Senki. Mérhetetlen nyugalmat erőltetve magára, száját összeszorítva behajtott az udvarra. Bob látszólag kitörő örömmel fogadta, ő pedig elnézést kért, hogy rettentően fáj a feje. - De azért elmegyünk a buliba? - kérdezte a férje reménykedve. - Természetesen, drágám! - felelte az asszony; a "drágám" szó tüskés gombóc volt, alig fért át a torkán. Legyőzte magát, és most nem félt. Bob nem meri a tettet itthon elkövetni, fél a nyomozástól, a rendőröktől. "Viszont ha egy népes vendégsereg szeme láttára halok meg, más a helyzet", hiszen a férfinek rögtön alibije is lesz. Alice végre megnyugodott. Egy negyedórát töltött a fürdőszobában, hideg vizet locsolt az arcába, aztán kijavította sminkjét és készen állt az útra. Az utolsó közös útjukra. A bulit a közeli kisvárosban rendezte Bob régi barátja és felesége. A társaság kitörő örömmel és ovációval fogadta a későn jövőket. Tulajdonképpen semmiről sem késtek le; tizenegy óra múlott. Azonnal pezsgőspoharakat nyomtak a kezükbe. Bob a felesége fülébe súgta: - Ne idd ki ezt a löttyöt. Hozok neked valami különlegeset, kedvesem. Alice sejtette, mitől lesz az az ital olyan különleges. Úgy tett, mint aki megáll és várakozik. Ám közben észrevétlenül követte Bobot a tágas lakásban. A tömegből többen ráköszöntek, Alice is mosolygott. Mintha arcára fagyott volna egy jégálarc. A szívében nagyon hideg volt. Az agya viszont jól működött. Bob a lakás pultokkal, asztalokkal felszerelt sarkában levett két poharat egy tálcáról, vörösbort töltött beléjük, és... körülnézett. Senki sem látja? Háttal állt a társaságnak. A zene ritmusa vérükben dobolt, sokan táncoltak. Valaki kinyitotta a széles teraszra vezető ajtót, hogy egy kis friss levegő is jöjjön be. Alice egy oszlop mögül látta, hogy Bob kis üvegcsét vesz elő zakója belső zsebéből, és az egyik pohárba néhány csepp fehér folyadékot önt. Az asszony feszülten töprengett. Villámgyorsan több változat is átfutott az agyán, aztán választott. Könyörtelenül. A dübörgő zenére táncolókat kerülgetve, mosolyogva közeledett férjéhez. Látta a ravaszkás csillanást Bob szemében. Eddig sohasem volt ilyen. No, nem tart már sokáig. - Parancsolj! - adta át férje az egyik poharat. Abban volt a méreg. Alice Bob füléhez hajolt: - Menjünk ki a teraszra, csak pár percre. Nagyon melegem van. A teraszon megcsapta őket a hűvös levegő. - Pontban tizenkettőkor kezdődik a tűzijáték - mondta Bob, látszólag gondtalanul. De a hangjában ott lapult a feszültség. Alice a korlátra tette a poharat. - Csókolj meg! - kérte, és megragadta a férfi mindkét karját. Egy villanásra látta a hallgatag fenyőket. Egy behavazott ág szinte a terasz fölé hajolt. A kertet csönd uralta. Csak mögöttük zajongott a mulató vendégsereg. Magnózene és vidám kiáltások... Itt pedig a jeges csönd. Bob is letette poharát a korlátra. Átölelték egymást. Talán Bob is arra gondolt: utoljára. Még egyszer, és többé sohasem..? A csók közben Alice agyát megrohanták az emlékek. Bob az első randevún, Bob a nászútjukon. Akkor minden csodálatos volt... Most pedig? El is válhatnának. De az sokba kerülne a férfinak, egy vasa sem maradna a tervezett nagy produceri irodához. Koldusként végezné... Hát inkább gyilkol. Nem retteg semmitől, elszánt alak. Ez ölte meg apát is... A csók még tartott, amikor Alice egyik keze a férje háta mögött a korlát felé nyúlt. Megfogta és odébb csúsztatta a széles kőkorláton Bob poharát. Áttette a másik pohár mellé. Aztán úgy tett, mint aki megbicsaklott a tűsarkú cipőben, ellépett kissé. - Jaj, segíts!... - pár suta mozdulattal odébb lépett és észrevétlenül Bobot is maga után vonta. Így az nem vehette észre, hogy a poharak már nem pontosan az előbbi helyükön vannak. - Majdnem elvesztettem az egyensúlyomat... - Pedig még nem is ittál - nevetett Bob. - Apropó, itt a borom! - a félhomályban Alice felkapta Bob poharát és koccintásra emelte. Bob is emelte a másikat. Alice ivott. Bob szintén. Az asszony fenékig felhajtotta - Bob is. Közben Alice a terasztajtóra nézett - jaj, csak most ne jöjjön ki senki. Nem jött. Bob nyögött egyet, megfordult. A pohár kiesett a kezéből, gurult a korláton, aztán kívül a havas pázsitra esett nesztelenül. Bob valamit hörgött, a korlátra dőlt... Alice kivette a haldokló zsebéből a méregfiolát, aztán megfogta lábait, és erejét megfeszítve átdobta a testet a korláton. Elmerült a hóban a kúszófenyők között - így legalább túl korán nem találják meg, gondolta Alice. De úgy igazán már nem is gondolt rá. Új feladata volt. Az üres pohárral kezében indult vissza. Lucynek már itt kell lennie. Hiszen Bob azt mondta a telefonban, "ma este mi is odamegyünk". A táncolók közül valaki rászólt: "Jól érzed magad, Alice?" Maga is csodálta, hogy milyen gondtalanul nevetett vissza: "Hát persze, minden oké!" És Bob, az aljas gyilkos halála után tényleg felszabadultnak érezheti magát. Bár még nem "minden oké", nem. Hátra volt még valaki. "Aki miatt Bob képes lett volna engem is megölni..." Lucy a sarokban táncolt egy bajuszos pasassal, közben többször nyugtalanul körülnézett. Amikor meglátta Alice-t, intett ál-barátságosan. Alice visszaintett, és a már bevált asztalhoz lépett. Két pohárba vörösbor csurrant, testével takarta az üvegcsét. Elég hat-hét csepp. Mint ahogyan elég volt Bobnak is. - Gyerekek, aki szendvicsekre éhes; szóljon! - kiabálta a kövérkés háziasszony, nagy tálcával kezében. Pezsgőspalackok durrantak. - Tíz perc múlva éjfél! - rikoltotta egy korán kopaszodó filmrendező. A zenét felhangosították. Alice elindult. A szám éppen véget ért, a táncolók szétoszlottak. Újabb pezsgőspalackokat bontottak évődve. - Hoztam egy italt - Alice kedvesen mosolygott Lucyre. Az álarc - tartott tőle - mindjárt valóban odafagy az arcára. - Bob is itt van? - nyafogta a lány, átvéve a poharat. - Igen, a teraszon láttam. Gyere, keressük meg. Kimentek. Bobot nem látták. - Mindjárt visszajön - mondta Alice hanyagul, és felemelte a poharát. A két nő koccintott. Lucy széles ajkához emelte a poharat... ...A teste talán nehezebb volt, mint Bobé. Persze, azok a vaskos combok! Alice örült, hogy senki nem látta, amint a másik test is kizuhant a havas kúszófenyők közé. A két poharat lassan vitte vissza az elmosandók tálcájára; aztán a mosdóban kiöntötte a mérget, az üvegcsét is leúsztatta a toalatten. Visszament a szalonba, belevetette magát a táncba: Hangulata megjavult, nevetett. Éjfélkor tűzeső gyúlt odakinn, a társaság kitódult a teraszra, hangos kiáltásokkal üdvözölték a fénybombákat. Színes rakéták száguldottak süvítve a kivilágosodó égboltra. Az egyik vendég kihajolt a korláton, aztán rémülten felkiáltott... Hajnalban a rendőrfelügyelő saját kocsiján vitte haza Alice-t. A havas hegyi úton lassan hatadtak. A köd foltokban ült a szerpentin fölött. - Fogadja részvétemet, asszonyom. Hallatlan egy eset... Ki tudhatta volna? Ilyen még nem fordult elő a praxisomban. Hogy azok ketten szeretik egymást? Istenem, milyen romantikus história! Hát igen, amiről a társaságban suttognak, azt a megcsalt házastárs tudja meg utolsónak. Nem lehettek egymáséi, hát közösen mérget ittak! Valóságos Romeo és Júlia.., illetve Lucy és Bob. Csak azt az egyet nem értem, miért éppen egy szilveszteri bálon tették ezt? Nagyon elrontották a barátaik mulatságát. Alice arcáról most pattogott le a jégálarc. Színtelen hangon szólt: - Bob máskor is szerette elrontani mások jókedvét. Elmondhatjuk, felügyelő úr, hogy haláláig hű maradt a szokásához. Legalább ebben hűséges volt... Nemere István Forrás: (Zsaru 1993/52-53)
|
![[RDF Data]](/fct/images/sw-rdf-blue.png)